A bravúros, olykor világszínvonalú megoldások mellett továbbra is vannak az ügyfelek számára kényelmetlen, elavult folyamataink - ismeri el az OTP Bank Digitális Divízióért felelős vezérigazgató-helyettese, aki szerint a Magyar Bankszövetség új, 11 pontos javaslatcsomagjának a megvalósítása hozhat jelentős áttörést. Csányi Pétert a nagyon elharapódzott csalási kísérletekről, a digitális állampolgárságról és a jövő évtől elterjedő új fizetési formákról is megkérdeztük, interjúnk végén pedig a mesterséges intelligencia által feltett kérdésre is válaszol a szakember.
Az OTP a BÉT honlapján bejelentette, hogy a Csányi Péter, a bank vezérigazgató-helyettese kedvezményes részvényvásárlási program keretén belül OTP-részvényeket hívott le december 21-én.
A gazdaság-újraindítás, a lakáshitel-szárnyalás, a változó vállalati hitelprogramok és az emelkedésnek induló kamatkörnyezet éve volt 2021 a magyar bankszektorban, de vajon miről fog szólni 2022? A Portfolio ezúttal is megkérte a legnagyobb hazai bankcsoportok vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2022-re.
Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2021-et saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Mit tekint saját bankja és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2022-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2022 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?
Egyre jobban leegyszerűsödő bankolást ígértek a Portfolio mai Banking Technology 2021 konferenciájának első panelbeszélgetésében hazai bankok vezetői. A mesterséges intelligencia előretörését prognosztizálták, a felhőtechnológia területén pedig többen hazai összefogást sürgetnek. A beszélgetés végén kommentálták a Revolut Bank magyarországi megjelenését és terjeszkedését is.
Már jövőre nettó karbonsemleges lenne az OTP Bank Magyarországon, az ezt szolgáló kreditek vásárlására évi 50 milliót költene a pénzintézet. Az OTP egyúttal 100 ezer euróval csatlakozott a Mastercard Priceless Planet Coalition kezdeményezéséhez, amelynek tagjai öt év alatt 100 millió fa elültetését támogatnák világszerte.
Az OTP Bank megvásárolta fintech leányvállalatától, az OTP eBIZ-től az eBIZ szolgáltatást biztosító üzletágát, amellyel a banknak nagy tervei vannak. A közel 26 ezer ügyfél által használt szolgáltatás fejlesztését októbertől a pénzintézet folytatja tovább, a banki háttérnek köszönhetően várhatóan sor kerül majd újabb korszerű digitális funkciók kialakítására is.
A magyar gazdaságot meghatározó vállalatok - Magyar Telekom, OTP, Lufthansa Systems, NN Biztosító – felsővezetői osztották meg eredményeiket és engedtek betekintést működésükbe. A Telekom által szervezett eseményen az előadók egyetértettek abban, hogy az agilis módszertanra való átállás hatalmas kihívást jelentett, de az eredmények már kézzelfoghatóak.
Indulhat a legjobb startup ötletek megvalósításának előkészítése azt követően, hogy a közelmúltban több startup együttműködés eredményét mutatták be a negyedik OTP Startup Partner Program záró Demo Day eseményén. A kezdeményezés idei fordulója teljes mértékben az online munkára épült és a programot az OTP csoportszintre emelte, vagyis a pénzintézet albán, bolgár, montenegrói, szerb és ukrán leánybankjai is szerepet vállaltak benne a magyar anyabank mellett. A digitalizáció és a fintech megoldások lehetőségei egyre hangsúlyosabban vannak jelen a banki világban és kiemelt figyelmet fordít ezekre az OTP is.
Új vezetőt neveztek ki az OTP IT divíziójának élére, Johancsik Tibor informatikai vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették, az IT divízió új vezetője vezérigazgató-helyettesi kinevezését követően Csányi Péter, az OTP eddigi digitális fejlesztési és értékesítési ügyvezető igazgatója.
Digitális robbanást, a bankfiókok forgalmának visszaesését és a fizikai szolgáltatóhelyek szerepének átrendeződését hozta a koronavírus-járvány.
Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban azonnali lépések megtételét szorgalmazta a hazai készpénzállomány „brutális” növekedésével kapcsolatban. A pénzforgalmi statisztikai adatok ismeretében a jegybank fontosnak tartja tájékoztatni az OTP vezetését a hazai készpénzállományra, és fizetési szokásokra vonatkozó, legfontosabb tényeken alapuló álláspontjáról, amelyek rávilágítanak, hogy nincs szükség a készpénzállományt érintő beavatkozásra - olvasható a téma kapcsán kiadott közleményben.
A bankszektor digitalizációs javaslatcsomagjából több fontos intézkedés várat még magára: ilyen a lakossági tranzakciós illeték kérdésének kezelése, az e-ügyintézési törvényben rögzített szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása vagy éppen a jelzáloghitelek folyósításánál szükséges közjegyzői közreműködés egyszerűsítése. A készpénz társadalmi költsége évente több száz milliárd forintra tehető, ezért szükség lenne a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvétel megszüntetésére, készpénzhasználati limitek bevezetésére – véli Csányi Péter, az OTP Bank digitális értékesítésért és fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az egész bankszektor érdeke, hogy a mobilfizetési megoldások elterjedjenek, ezért is fejlesztett az OTP egy más bankok számára is nyitott mobilfizetési megoldást.
Egyre többen intézik pénzügyeiket az OTP Bank digitális csatornáin. A járvány növelte az online lehetőségek népszerűségét, mert az ügyfelek még nyitottabbá váltak a digitális pénzügyi szolgáltatások megismerésére és használatára. A hitelintézet jelenlegi mobilalkalmazásának, az OTP SmartBanknak már több mint 1 millió regisztrált felhasználója van, sőt, megkezdődött az új mobilbanki applikáció tesztelése is - derül ki az OTP közleményéből.
Elérhetővé vált az Apple mobilfizetési szolgáltatása Magyarországon, azaz az iPhone-felhasználók is kipróbálhatják itthon az NFC-s mobilfizetést - jelentették be az OTP Bank keddi sajtótájékoztatóján. Néhány óra alatt 10 ezernél is többen regisztráltak a rendszerbe.
Mit jelent a bankoknak a digitalizáció, és hol tartanak e téren a bankjaink? Erről beszélt az MKB, az OTP és a Gránit Bank képviselője az MKT Közgazdász-vándorgyűlésének második napján.
Egyre inkább üzleti paradigmaváltást is hoz a digitalizáció a magyar pénzintézetek számára, ennek részleteiről értekeztek mai Pénzügyi IT konferenciánk első felvonásában Csányi Péter (OTP), Sztanó Imre (NN) és Bacsó Gergely (McKinsey).
Az új szakasz a remények szerint tehermentesíti az M0-ást is.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Alapvetően szeles időjárásra számíthatunk vasárnap.
Gyakorlati, hasznos, érthető
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?